2010. április 30., péntek

Közlemény

Magyar Polgári Párt megelégedéssel és örömmel vette tudomásul a 2010. április 25.-i magyarországi választások második fordulójának eredményeit. Tagsága és szimpatizánsai nevében gratulációját fejezi ki a kétharmados többséget nyert Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek és Orbán Viktor úrnak, mint testvéri és természetes szövetségesének.
Meggyőződésünk, hogy a kétharmados többség birtokában a Fidesz – KDNP szövetség egy olyan – mindenféle politikai alkutól és kompromisszumtól mentes – kormányt tud felállítani, amely a nemzeti ügyeink iránti elkötelezettség és a Kárpát-medencei magyar sorsközösség mentén eleget tud tenni történelmi feladatának.

a Magyar Polgári Párt sajtóirodája

Székelyudvarhely, 2010. április 26.

2010. április 28., szerda

Orbán Viktor elfogadta Sólyom felkérését

A Duna TV nyomán megjelent az Erdély Ma-ban [ 2010. április 28., 13:05 ]

Orbán Viktort, a Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelötjét fogja kormányfővé jelölni Sólyom László köztársasági elnök az Országgyűlés alakuló ülésén. Az államfő ezt szerdán, a Sándor-palotában jelentette be.
Az államfő, miután közel húsz percet tárgyalt a Fidesz elnökével úgy fogalmazott: a választói akarat most fordul át nagyon komoly alkotmányjogi eseményekbe, amelynek egyik része az Országgyűlés, a másik pedig a kormány megalakulása. Az összes ilyen esemény a demokrácia ünnepe – tette hozzá.
Az Országgyűlés alakuló ülését május 14-ére kívánja összehívni, ahol javaslatot tesz a jövendő miniszterelnök személyére. Az elnök azt a személyt javasolhatja miniszterelnöknek, aki megfelelő parlamenti támogatást tud biztosítani a kormányzáshoz – mutatott rá.
Mint fogalmazott, Magyarországon egy ilyen ember van, a választásokon győztes Fidesz-KDNP miniszterelnök-jelöltje, Orbán Viktor.
Hozzátette, megkérdezte Orbán Viktort, hogy rendelkezik-e elég parlamenti támogatással a kormányzáshoz, és a Fidesz elnöke igennel felelt, mint ahogy arra is, hogy hajlandó-e a kormányzásra.
Az államfő kijelentette: az Országgyűlés alakuló ülésén Orbán Viktort fogja miniszterelnökké jelölni. Aki az alakuló ülésen a miniszterelnök-jelölt ismerteti a kormányprogramot, majd a parlament egyszerre szavaz majd az ő miniszterelnökké választásáról és a kormányprogramról is – ismertette.
Ezután a kormányfő javaslatot tesz a köztársasági elnöknek a miniszterek személyére, az államfő pedig kinevezi azokat – fejtette ki.
Sólyom László nyilatkozata végén azt hangsúlyozta: rendkívüli örömére szolgál, hogy „elnökként ebben a nagyon fontos procedúrában közreműködhet”.
Az államfő nyilatkozata után Orbán Viktor azt hangsúlyozta: bár a választóktól kapott felhatalmazás kétségkívül jelentős, hiszen több mint kétharmados, a Fidesz elnökének szándékai szerint a leendő kormány Magyarország háromharmadát fogja majd szolgálni a munkájával.
A Fidesz-KDNP kormányfőjelöltje bejelentette, eleget tesz az államfő kormányalakítási tárgyalások megkezdésére vonatkozó felkérésének. „A kérdéseire egyértelmű és jól hallható igen válaszokat adtam, ami azt jelenti, hogy ezt a felkérést elfogadtam, és a legnagyobb örömmel teszek neki eleget” – mondta.
Közölte: kifejezte mind a maga, mind pedig a Fidesznek és a KDNP-nek az államfő iránti nagyrabecsülését, „amely abból táplálkozik, hogy az elmúlt nehéz esztendőkben a köztársasági elnök rendkívül sokat tett a magyar demokrácia minőségének megőrzéséért, egyáltalán létezéséért”. Ezért is megkülönböztetett tisztelet számára – folytatta -, hogy éppen Sólyom Lászlótól kaphatja meg ezt a felkérést.
A kormányfői poszt várományosa úgy fogalmazott, a megbeszélésen „nem hagyta homályban” azokat a szándékokat sem, amelyek vezetni fogják majd a megalakuló kabinet lépéseit.
Megerősítette korábbi bejelentését, hogy a következő napokban nemzeti konzultációs heteket indítanak, amelyek szerinte módot adnak arra, hogy a legfontosabb kérdésekben „nyíltan, egyenesen és őszintén” tudjanak szót váltani a választókkal.
Orbán Viktor „a rendszerváltásban részt vett szereplők iránti tiszteletet megadva” elmondta az elnöknek: nem a rendszerváltás élharcosai tehetnek arról, hogy az elmúlt nyolc év során a magyar demokrácia oda jutott, ahova jutott, s a választók arra kényszerültek, hogy egy példátlan összefogással ne egyszerűen egy új kormányt válasszanak, hanem lezárjanak, megdöntsenek egy politikai rendszert, és helyette egy újat alapítsanak.
Hangsúlyozta, mindent meg fog tenni azért, hogy a rendszerváltás értékeit megőrizve a nemzeti együttműködés rendszerét, elvét és értékeit követő új politikai és gazdasági rendszer jöjjön létre Magyarországon a következő évek munkájának eredményeképpen.
„Köszönetet mondok a magyar választópolgároknak a ránk leadott támogató szavazatokért, és köszönetet mondok Magyarország polgárainak azért, amiért újra jó érzés Magyarországon magyarnak lenni” – zárta sajtónyilatkozatát a leendő kormányfő.
Orbán Viktor Varga Mihály és Szijjártó Péter társaságában érkezett meg tíz óra előtt nem sokkal a Sándor-palotába.
Az MTI fideszes forrásokból úgy tudja, nem véletlen, hogy éppen ők kísérték el a pártelnököt, ennek – mint fogalmaztak – „önmagán túlmutató jelentősége” van.
Az MTI információi szerint Szijjártó Péter, a Fidesz elnöki kabinetjének vezetője a kormányfő személyes szóvivője lehet, Varga Mihály alelnök pedig miniszterelnök-helyettesként dolgozhat majd az újonnan felálló kabinetben.
A Fidesz-KDNP vasárnap este, a 2010-es országgyűlési választások második fordulóján megszerezte a kétharmados parlamenti többséget. Sólyom László vasárnap este az Országos Választási Központban jelentette be, hogy a lehető legkorábbi időpontban kitűzi az Országgyűlés alakuló ülésének időpontját. Mint mondta, az ország érdeke, hogy minél hamarabb megalakuljon az új kormány. Közölte, a választás eredménye egyértelmű, a győztes párt, a Fidesz-KDNP példátlanul erős felhatalmazást szerzett a következő négy évre.Duna Tv

Erdélyiek is lesznek a magyar kormány tagjai között
Megjelent az Erdély Ma-ba[ 2010. április 28., 17:03 ]

Gál Kinga és Orbán Viktor
Erdélyi származású magyarok is esélyesek arra, hogy helyet kapjanak a magyar kormányban – írta az Adevărul. A bukaresti napilap egész újságoldalt betöltő írásában három személyt mutat be: Martonyi Jánost mint leendő külügyminisztert, Gál Kingát, a határon túli magyarok ügyeivel foglalkozó hivatal esélyes vezetőjét, valamint Szőcs Gézát, a kulturális tárca államtitkári posztjának várományosát. A bukaresti lap szerint három személyben az a közös, hogy mindhárman kötődnek Kolozsvárhoz.
A cikk felidézi, hogy Szőcs Gézát, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség volt főtitkáraként a Ceauşescu-időszakban üldözték és hogy az RMDSZ annak idején vizsgálatot indított ellene a szövetség pénzeinek „hűtlen kezelése" miatt. Végül az utóbbiban Szőcs Géza vétlennek bizonyult.
A magyarországi választásokkal a bukaresti napilapok közül még a Ziarul Financiar foglalkozott ezen a napon, de már csak rövid tudósításban az Orbán Viktor által két nappal korábbi sajtóértekezletén elmondottakról. A címben a lap azt írja: „Az új budapesti kormányfő felemeli hangját az EU-val és az IMF-el szemben." MTI

2010. április 26., hétfő

Gúzsba kötve is táncolni kell. 2010-ben beérett pár fontos decentralizációs döntés

Népújság 2010 ápr.26.





2010-ben beérett pár fontos decentralizációs döntés

Menet közben szállt fel az RMDSZ a vonatra, hiszen koalíciós partnere korábban is hatalmon volt, menet közben kellett kialakítania álláspontját, de még így is jó munkát végeztek az RMDSZ kormányzati tisztségviselôi, jelentette ki Markó Béla szövetségi elnök a Romániai Magyar Demokrata Szövetség polgármestereinek szombati országos találkozóján. A nemzeti színház nagyterme túlságosan tágasnak tûnt a jelenlevôk számához képest, de az ülésvezeto Tánczos Barna dilemmájára, aki a foghíjas terem láttán azt kérdezte, hogy vajon "a terem nagy, vagy mi vagyunk kevesen?", az elnök azt válaszolta, hogy a terem nagy.
Markó szerint Romániában a kormányzati munkát kétféleképpen lehet szemlélni. Egyfelôl úgy, hogy a kormányzati, önkormányzati eszközöket felhasználva mûködtetik az önkormányzatokat, a kormányt, az intézményeket, másfelôl úgy is, hogy modernizálják, átalakítják, megváltoztatják azokat.
                                                                    Félúton a kisebbségi jogok biztosítása terén

Mint mondta, az RMDSZ ez utóbbira vállalkozott, ezt tekinti kötelességének kormányban és az önkormányzatokban. Figyelmeztetett, nem lehet csak szinten maradásról beszélni, a megszorítások ellenére is "oda kell hatni, hogy céljaink ne dôljenek dugába". "Gúzsba kötve táncolunk, de akkor is táncolni kell, ha változtatni akarunk", kormányban, önkormányzatokban, s meg kell próbálni a parlamentben 7 százalékból 50 százalékot "kimatematikázni" – tette hozzá.
A jelenlegi idôszak legnagyobb kihívásának a decentralizációt nevezte, amellyel ugyan "újabb problémákat, nyûgöket suvasztanak a polgármesterek nyakába", de úgy próbálják intézni, hogy pénz is legyen hozzá. 2010-ben beérett pár fontos decentralizációs döntés: a decentralizációt akkor is vállalni kell, ha gondot okoz, mert "legfôbb céljainkhoz kerülünk közelebb, ahhoz, hogy a magyar közösség helyben dönthessen saját problémáiról". Kiemelten szólt az oktatás és az egészségügy decentralizációjáról, külön kitért a kisebbségi jogok kérdésére, s mint mondta, teljes körû közigazgatási reformra, az ország berendezkedésének újragondolására van szükség. Kijelentette: a kisebbségi jogok terén "még csak félúton vagyunk". Ugyanakkor az RMDSZ bírálóinak üzente, "kis lépésekkel dolgozunk, de megyünk elôre, nem állunk és álmodunk nagy lépésekrôl".
                                                        Cinikus és "igazi" válasz

A továbbiakban az alkotmánymódosítás kapcsán adott egyfelôl cinikus választ azoknak, akik "óriási árulásról beszélnek", megkérdezve, miért nem dolgoztak novemberben azon, hogy a referendum során a magyarság ne szavazzon az egykamarás parlamentre és a képviselôk számának 300-ra való csökkentésére. Ezzel szemben az "igazi" válasza az volt, hogy az RMDSZ eleve nem értett egyet ezzel, szükség van felsőházra, amely a megyék, a régiók képviselete lehetne, kisebb létszámmal. Hozzátette, kiábrándítja, hogy arra nem figyeltek oda, hogy az RMDSZ bevitte, hogy az állami hatóságoknak konzultálniuk kell a kisebbségi szervezetekkel az identitásukról szóló döntésekben. Fontos kitételnek nevezte, amelyre rá lehet építeni a kulturális autonómiát.





Egyértelmû, világos kommunikációra van szükség

Takács Csaba ügyvezetô elnök arról beszélt, hogy fontos az önkormányzatok véleménye az RMDSZ-rôl, mert a polgármesterek, megyei tanácselnökök a települések elsô számú politikusai, s az RMDSZ felelôssége komfortosabb, élhetôbb életet teremteni a magyar közösségnek. Ezért, ha az RMDSZ-t nem erôsítik, azzal a magyarságot gyengítik, mondta, hozzátéve, hogy ott veszíti el a bizalmat az RMDSZ, ahol nem tud jövôképet felmutatni. Ezért fontos az állandó kommunikáció, amely egyértelmû és világos kell legyen. Rámutatott: a tulipán sok politikust juttatott helyzetbe, szükség van helyi kezdeményezésekre, rátermett polgármesterekre, tanácsosokra, de szükség van a parlamenti és kormányzati tisztségviselôkre is.





Decentralizáció a kultúrában

Kelemen Hunor mûvelôdési miniszter a mûemlékvédelmet nevezte kiemelt prioritásnak. Véleménye szerint a tárca számára az örökségvédelmi törvénykönyv lesz a 2010-es év legnagyobb kihívása. Az örökségvédelemrôl jelenleg négy-öt törvény rendelkezik, ezt egyetlen törvénykönyvbe kívánják foglalni, amely kizárja az átfedéseket, és pótolja a hiányokat. Másrészt erôsíteni szándékszanak a szankciókat, hisz az elmúlt húsz évben sok területen volt rongálás, fôleg az épített örökség területén, amelyet leállítani, megfékezni szinte lehetetlen, mert nem léteznek olyan szankciók, amelyek elriasztanák a spekulánsokat.
Beszélt a pályázati lehetôségekrôl, a kulturális programok támogatásáról. Az örökségvédelem és a kortárs kultúra, a kortárs értékek támogatására fordítanak figyelmet, támogatnak olyan nagylélegzetû programokat, amelyek túllépnek egy település határain, kezdve a marosvásárhelyi filmfesztiváltól a nagyváradi Varadinumig vagy a csíki régizene-fesztiválig. A decentralizáció egyik lépése, hogy a megyei kulturális igazgatóságok örökségvédelmi szakfelügyelôségekké alakulnak.





Pályázati lehetôségek

Borbély László környezetvédelmi miniszter kifejtette, hogy egyelôre értelmét látják, hogy a PD-L-vel együtt kormányozzanak. Ugyanakkor elmondta, hogy egy "szétzilált" minisztériumot talált, amely a tavaly nem volt képes elkölteni a rendelkezésére álló pénzt, s visszaadta a költségvetésnek, amelyet "pontra tettek és elindítottak az úton, hogy Románia komolyan vegye az Európai Unió és a jóérzés szabályait". Felkérte a polgármestereket, figyeljenek oda a környezetre és hosszan sorolta, milyen programok és pályázati lehetôségek állnak az önkormányzatok rendelkezésére. Beszélt egyebek között a roncsautó-programról, a traktorok és haszongépek hasznosításáról, a parkosításról, a zöldház programról, szemétgazdálkodásról, újrahasznosítható energiákról. Fontosnak nevezte, hogy valós információkat adjanak át az önkormányzatoknak, s arra biztatta a jelenlevôket, figyeljenek oda a pályázatokra, éljenek a pályázati lehetôségekkel, mert "senki nem segít nekünk, ha mi nem segítünk", illetve, hogy "nincs erônk, ha nem vagyunk kormányon".





Hatékony menedzsmentet Bukarestbôl nem lehet megvalósítani

Cseke Attila egészségügyi miniszter ismertette a decentralizáció elveit és lépéseit, ugyanis, mint mondta, az elmúlt évek alatt mindenki decentralizált, de nem történt semmi, még mindig "kétfejû" a rendszer. A 435 kórházat említette, ahol az épületek az önkormányzatok tulajdonában vannak, a menedzsert azonban a miniszter nevezi ki. A decentralizáció során a szubszidiaritás, a problémamegoldás és felelôsség elvét követi, a lépések közül elsôként az igazgatók számának csökkentését nevezte meg, majd a pontértékek kiegyenlítésérôl, az ágyszám- leépítésrôl, a menedzsment átruházásáról beszélt. A decentralizáció fontosságát sommásan így összegezte: azért van szükség rá, "hogy egyszer már ne legyen fontos Bukarestben lennünk. Ne azért tudjunk beleszólni, mert éppen magyar az egészségügyi miniszter". Hangsúlyozta: a döntéseket közelebb kell hozni a közösségekhez, hatékony menedzsmentet Bukarestbôl nem lehet megvalósítani.
Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy miközben decentralizációról beszélünk, egyes minisztériumokban kemény centralizáció folyik. Bíró Rozália nagyváradi alpolgármester, az SZKT elnöke arra figyelmeztette kollégáit, hogy "legyen fülünk meghallani a közösség hangját".
A polgármesterek elsôsorban a mezôgazdasági kifizetések és támogatások késésére, szakember-hiányra panaszkodtak, de érdeklôdtek a mûemlékvédelem, az önkormányzatok és a családorvosok közötti viszony, a különbözô pályázatok iránt. Másik probléma a mezôgazdasági területek visszaszolgáltatása, a kiskorú gyermekek külföldi utaztatása, az uniós pályázatok elbírálása volt, illetve, hogy többmillió eurót "raktak föld alá" sok helyen, vagyis elkészültek a víz- és csatornahálózatok, azonban az úthálózat közben tönkrement, a helyzet tarthatatlanná vált. Egyes polgármesterek szerint az RMDSZ is hibás ezért a helyzetért, és kérték, hassanak koalíciós partnerükre, hogy a kormány teljesítse finanszírozási kötelezettségeit.
A kormányzati szakpolitikákról- támogatásokról Haschi András-Péter mezôgazdasági, Borbély Károly gazdasági, illetve Tánczos Barna, a Regionális Fejlesztési és Turisztikai Minisztérium államtitkára beszélt.
Megjegyzés
A fenti cikk a marosvásárhelyi  "Népújság"-ban számában jelent meg és azért került ide, hogy láthassák más megyebeliek is, hogy a szövetségiek úgy tesznek mintha nem a kormány tagjai lennének, hanem egy fajta választási kampányt elején tétováznának.   
Teszik ezt talán azért is, hogy továbbra is azt tudatosítsák, hogy ha nem lennének kormányon, akkor nem lehetséges semmit sem tenniük... 
A pályáztatás a polgármesteri hivatalokban, mint eszköz és nem mint cél  kell legyen ! Hasonlóan a csatorna- és vízhálózatok  elhelyezése  nem egy olyan volt, amivel "a föld alá dugtak sok eurót", hanem egy olyan dolog, ami kötelezõ minden EU-s tagállam részére, s aminek a visszatérülési ideje hosszú! 
A vidéken élõknek tudniuk kell, hogy az ilyen típusú szolgáltatásért használati díjat kell fizetni, ugyanúgy mint a szemét eltakarításáért vagy annak elszállításáért is. Olyan szolgátatás, amely a köztisztaság része és nem valakiknek a rögeszméje. 
A vidék tisztasága elõírás és nem egy fajta kötelezõ rossz! 
Turizmusról álmodunk, de nem akarjuk megteremteni annak feltételeit, erdélyi  falvainkban sok helyen vannak illegális szemét lerakók, a patakok zöme szemetes. Sok helyen pedig a házak környéke sem tiszta, s ezt nem lehet az öregedõ falu kontójára írni...  
Nem ildomos a választőkat félrevezetni, mert Románia ugyan kapott hosszabítást a felszíni és földalatti vizek problémájának a  megoldására: pontosítva egészen 2015-ig , de azután már jön a bűntetés és az nem kicsi! (Erdélyi Polgár)

2010. április 25., vasárnap

A Fidesz-KDNP-nek 263 mandátummal kétharmada van az Országgyűlésben

A MNO alapján megjelent az Erdély ma-ban [2010. április 25., 21:44 ]
97,43 százalékos feldolgozottság szerint a Fidesz–KDNP-nek 67,88 százaléka van az Országgyűlésben, azaz megvan a kétharmados többsége. A jelenlegi állás szerint a Fidesz–KDNP-nek 263, az MSZP-nek 59, a Jobbiknak 47, az LMP-nek 16 képviselője van. Rajtuk kívül egy független jelölt szerzett mandátumot.
Az eddigi előzetes eredmények szerint a 176 egyéni kerületből a Fidesz–KDNP-szövetség 173-at, az MSZP 2-t nyert meg. Molnár Oszkár független jelölt az edelényi választókerületben szerzett mandátumot.mno.hu

Az MSZP elnöksége felajánlotta a lemondását, Lendvai lemondott

[ 2010. április 25., 22:22 ]
A választási eredmények ismeretében Lendvai Ildikó megköszönte a több mint egymillió választó kitartását, és szavazatát, gratulált a Fidesznek a kétharmados győzelemhez.
Az eredmények tükrében kijelentette: a párt vezetése levonja a konzekvenciát a választsok eredménye alapján. Bejelentette: lemond az elnöki posztról, és az elnökség is felajánlja lemondását.
Lendvai Ildikó kifejtette: május végére, június elejére összehívják a kongresszust, mely új elnököt választ, értékel, meghatározza a stratégiát és a szervezetekben folyó konzultációk alapján új tisztújítási időpontot alakít ki. Duna Televízió

2010. április 13., kedd

Magyarország választott

Négy párt jutott a parlamentbe

Megjelent az MTI nyomán Nyugati Jelen-be Hétfõ, 2010. április 12., 08.46

A területi listákra leadott szavazatok 98,9 százalékos feldolgozottságánál 4 párt – FIDESZ-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP - lépi át az ötszázalékos országgyűlési küszöböt. Valamennyi területi listát a Fidesz-KDNP nyerte meg az első fordulóban. Az MSZP 11, a Jobbik 9 területi listán lett második. Az Országos Választási Iroda honlapja szerint (23.10-kor) 265 mandátumot osztottak ki, ebből 206 a Fidesz-KDNP-é. Az MSZP 28, a Jobbik 26, a Lehet Más a Politika 5 mandátumhoz jutott. A Fidesz-KDNP 119 egyéni és 87 területi listás mandátumot kapott. A három másik párt csak a területi listákról jutott képviselői helyekhez.
A Fidesz-KDNP négy területi listán - Budapest, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok - kevesebb szavazatot kapott, mint 50 százalék. A legkevesebb voksot - 45,71 százalék - Heves megyében szerezte a pártszövetség. Két megyében - Bács-Kiskun és Vas - a szavazatok több mint 60 százalékát kapta a Fidesz-KDNP. A legnagyobb arányban - 62,86 százalék - Vas megyében nyert.
Az MSZP Budapesten, valamint Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Tolna, Vas, Baranya, Csongrád, Fejér, Győr és Veszprém megyében lett második. A többi területi lista második helyezettje a Jobbik.
A Lehet Más a Politika Budapesten szerepel a legjobban, 12,75 százalékkal harmadik lett a Jobbik előtt.
A területi listákra leadott szavazatok 99,47 százalékos feldolgozottságánál 4 párt – Fidesz-KDNP, MSZP, Jobbik, LMP - lépi át az ötszázalékos országgyűlési küszöböt.
1. FIDESZ-KDNP (52,76 százalék, 2.679.344 szavazat)
2. MSZP (19,31 százalék, 980.484 szavazat)
3. Jobbik (16,69 százalék, 847.591 szavazat)
4. LMP (7,43 százalék, 377.317 szavazat)
5. MDF (2,66 százalék, 134.882 szavazat)
6. CM (0,90 százalék, 45.493 szavazat)
7. MUNKÁSPÁRT (0,11 százalék, 5.588 szavazat)
8. MSZDP (0,08 százalék, 4.105 szavazat)
9. ÖP (0,05 százalék, 2.715 szavazat)
10. MIÉP (0,03 százalék, 1.278 szavazat)

Közlemény


A Magyar Polgári Párt megelégedéssel és örömmel vette tudomásul a 2010. április 11.-i magyarországi választások eredményét, tagsága és szimpatizánsai nevében gratulációját fejezi ki a választásokon nyertes Fidesz – Magyar Polgári Szövetségnek, illetve annak elnökének, Orbán Viktor Úrnak.
Meggyőződésünk, hogy az elmúlt nyolc év meg nem tett vagy elhibázott intézkedései helyét átveszi egy új magyar nemzetpolitika, mely a határokon átívelő nemzetegyesítés jegyében fogan.
A feladat, az esély és a felelősség, mely a Kárpát-medencei magyar közösség, politikai és közéleti szerepet vállalók, társadalmi szervezetek, önkormányzatok és országos kormányzó erők előtt áll, történelmi.
A Fidesz és a Magyar Polgári Párt politikai szövetségének és együttműködésének alapja, miszerint csak egységes, Kárpát-medencei magyar nemzet- és sorsközösség létezik, mindannyiunk felelősségét jelzi és egy összehangolt, az EU integrációval egyirányú cselekvést feltételez.
A Magyar Polgári Párt a közös jövőkép, egymás megbecsülése és tisztelete, a nemzeti ügyeink iránti elkötelezettség jegyében továbbra is a Fidesz-t tekinti testvéri és természetes szövetségesének, ugyanakkor együttműködik minden olyan Kárpát-medencei politikai szereplővel, aki a nemzet sorsa iránt valóban elkötelezett.

Farkas Csaba
a Magyar Polgári Párt alelnöke
Székelyudvarhely 2010. április 13.

2010. április 9., péntek

Szász Jenő válasza Tőkés Lászlónak

Megjelent az Erdély Ma-ban [ 2010. április 08., 17:41 ] [787]

Tisztelt Képviselő Úr!

Miután Ön nyílt levélben fordult az MPP tisztségviselőihez, illendőnek érzem, mint az MPP egyik országos tisztségviselője, hogy nyílt választ adjak a levelében foglaltakra.
Örülök, hogy elismeri a választás szabadságának a szükségességét és lehetőségét az erdélyi magyar politikiai közéletben. Ön személy szerint egy esztendővel ezelőtt élt is a választás szabadságával és különalkut kötött Markó Bélával, így annak az RMDSZ-nek lett az europarlamenti képviselője, amelyet amúgy a politikai képviselettel való visszaéléssel vádol. Ön egy esztendővel ezelőtt becsapta a választás szabadságáért küzdő erdélyi magyar embereket. Ön erkölcsi önfelmentésként egy esztendővel ezelőtt már bukottnak minősítette a Magyar Polgári Pártot, amire az alkutársa, Markó Béla, azzal erősített rá, hogy Önnel együtt úgymond majd lefedik az „MPP kis szegmensét”. Az Ön politikai hűtlensége után, az Ön jogilag nem létező szervezete, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács, egy esztendeje politikai ellenségének tekinti a Magyar Polgári Pártot, és ott árt neki, ahol tud. Önnek, egy esztendeje, nem a Magyar Polgári Párttal kellene leszámolnia, hanem saját lelkiismeretével kellene elszámolnia.
Legutóbb, Markó Bélával, alkutársával együtt, távolmaradtak a sepsiszentgyörgyi Székelyföldi Önkormányzati Nagygyűlésről is, és az EMNT azt üzente nekünk, a nagygyűlés résztvevőinek, hogy a „nemzeti nagyfene dülleszti a mellünket”.
Ezek után, Önnek nincs lehetősége, nekünk pedig nincs szükségünk arra, Tisztelt Képviselő úr, hogy erkölcsileg kioktassa a választás szabadságának a védelmezőit. Titulálhat engem „ámokfutónak”, a Magyar Polgári Párt velem egyetértő demokratikus többségét nevezheti „kritikátlan követőknek”, ám mindez nem a valóságról, hanem csupán az Ön indulatairól állít ki látleletet.
A Magyar Polgári Párt legfőbb döntéshozó testülete, az Országos Tanács soron következő ülésén a demokratikus többség szabad meggyőződéséből fakadó szavazatával meghozza azokat a politikai és személyi döntéseket, amelyek a Magyar Polgári Párt szervezeti önállóságát szolgálják.
A demokratikus szabályok tiszteletben tartása érdekében, felkérem Képviselő urat, hogy ahelyett, hogy kívülről üzengetne nekünk és távolmaradásra bújtogatna, inkább szembesüljön azzal a valósággal, amelyet egy esztendeje nem hajlandó tudomásul venni.
Továbbra is bízva az erdélyi magyar politikán belül a „nemzeti pólus” szükségességében, maradok a párbeszéd híve,
Szász Jenő,  a Magyar Polgári Párt elnöke
Székelyudvarhely, 2010. április 8.

Küldöttgyűlésről

A küldöttgyűlést  Csép Sándor megyei elnök úr felvezetésével kezdődött, majd az űlésvezetőnek választott Simon Csaba úr segítségével a megismerhettük a napirendet, amelyet a küldöttek egyöntetűen megszavaztak.
A  jelenlevők számbavétele után megállapitást nyert, hogy a kvorum megvan, így a küldöttválasztásra a jelenlevők jogosak. Igy a szavazóbizottságot is megválasztották, személyesen dr. Szász Cs, Juhász P Kolozsvárról és Varga A Bánffyhunyadról.
Következtek a megyei alapszervezeti elnökök beszámolói, amelyek aránylag gazdag tevékenységgel bírtak. A küldöttgyűlés láthatta, hogy oda ahova kérték a megyei elnökség segítségét megkapták és ott ahol igénylik továbbra is segítségre számíthatnak. Több kérésre azonnali megoldással szolgált az elnökség és a jelenlevők megismertek több olyan lehetőséget, amellyel a tagság élete dinamikussabbá vállhat.
Itt főleg a kulturális tevékenységekre terelődött a figyelem és bemutatásra került a jelenlevő író-költő is László György úr, aki úgy a kolozsvári mint az alakuló türei alapszervezetben tevékenykedik és az Erdélyi Polgár lapnak a szerkesztő-munkatársa is egyszemélyben. Ö az aki, egy kulturális szakosztály kialakitásán munkálkodik.  
A kolozsvári alapszervezet a megyei elnökséggel közösen több olyan akciót is megszervezett, ami a tagságot erősitette.
A kolozsvári alapszervezet alelnöke beszámolójából megismerhettünk olyan tevékenységeket is amelyek országosszinten is elismertek lettek, mint pld. a Bolyai Egyetemért megtartott fórum vagy a UNESCO felé elküldött levél amelyben a Mátyás király szoboregyüttes javítási munkálatainak a felülvizsgálását, folytatását kértük.  
A küldöttgyűlés végén megválasztotta az OT-be kerülő küldötteket - számszerűen 8-at. Igy a Kolozs megyei küldöttek csoportja a megyei elnőkkel közösen ott lesz a 10-én tartandó OT-n.
Megjegyezendő, hogy a küldöttgyűlésen csak a Juhász Péter által felterjesztett javaslat - amely az OT elhalasztási kérelmet tartalmazta - nem volt elfogadva, mert - két tartózkodással - a jelenlevők elvetették azt!
Ennek az a furcsasága, hogy kiderült - még a gyűlés ideje alatt -,hogy a Kolozs megyei MPP alelnöknője, azért nem volt jelen mert aláirásgyűjtési kampányba kezdett éppen az OT elhalasztásáért, annak ellenére, hogy a megyei elnökségtől erre nem volt rá felhatalmazása!
Ilyen képpen felmerűlhetett a jelenlevők fejében az a kérdés, hogy kit is képvisel az alelnöknő, ha ilyen "partizán-akciókba" kezd? Az elnökségi gyűlések nagyhányadáról hiányzott, a központi vezetőséget sok esetben nyíltan(dokumentálhatóan) törvénytelennek minősítette, az alapszervezeteket sok esetben más civil kezdeményezések felé próbálta "elterelni" (kisebb-nagyobb sikerrel). Feltehetően azért sincs nagyon ideje a polgári párt ügyeivel foglalkozni, mert más szervezetben elnöki illetve más tisztséget tölt be. El kéne már azon gondolkoznia, hogy nem lenne jobb ha tiszteségesen lemondana az MPP-beli alelnöki tisztségéről, hogy ne kelljen lemondattni még a tisztújjító küldöttgyűlés előtt...
A küldöttgyűlés szünetében az alapszervezetiek hasznos dolgokról tájékozódhattak, úgy a Gazdasági és vidékfejlesztési, mint a jogi, valamint az alakuló kulturális szakosztályi vezetőktől. Ugyanakkor elhangzott az a kérés is, hogy a szomszédos megyék közötti a kapcsolatokat dinamikusabbá kell tenni. Elhangzott,hogy a kolozsvári alapszervezet már kidolgozott olyan terveket amelyek éppen ezt a célt szolgálják, s amely szakértői felűlvizsgálaton van. 
Az űlés végén a jelenlevők megtudhatták, hogy Csép Sándor megyei elnök kezdeményezésére és segítségével megalakulóban van a Kolozs megyei MPP női alapszervezete. A báffyhunyadiak nagy örömmel dicsérték az elnök úr kezdeményezését!
Az eltávozó küldöttek közül többen kértek és kaptak az MPP által összegyűjtött könyvadományokból, amit a vezetőség jószívvel adott át! (Erdélyi Polgár)

2010. április 6., kedd

Küldöttgyűlési pontosítások

Mivel olyan hírek jelentek meg a sajtóban, amelyek pontatlan, sok esetben öncélúan értelmezettek, esetleg kétes tartalmúak vagy nem alapszabály szerintiek,  szeretnénk pontosítani:
Az alapszabály szerint :
Art.23.Membrii partidului poate sa : d) să aleagă, să candideze şi să fie aleşi în funcţiile de conducere din organismele Partidului sau pentru funcţiile din afara Partidului, care se obţin prin alegeri sau numiri cu sprijinul politic al Partidului;
Ez esetben az a tag, aki egy tisztséget akar megpályázni, csak akkor teheti, ha meg van választva vagy ha élvezi annak a szervezetnek a politikai támogatását, ahova tagsága szerint tartozik! 
Ugyanakkor a 62.es leírja, hogy:
Art.62. Orice membru poate candida, în condiţiile prezentului statut şi a regulamentelor, pentru orice funcţie din interiorul partidului sau pentru funcţiile din afara partidului, din administraţia centrală sau locală care se obţin prin alegeri sau prin numiri cu sprijinul politic al partidului.
Art. 63. Pentru orice funcţie în afara partidului la nivel local sau judeţean, care se obţine prin alegeri între candidaţi din partea partidelor sau se numeşte cu sprijin politic, organizaţia judeţeană  corespunzătoare este obligată să depună candidaturi 
Ezek szerint ha egy MPP tag felsőbb tisztségre akar pályazni, azt csak akkor teheti, ha a saját alapszervezete mellett a magasabb szervezet alatti orgánumtól is megkapta a támogatást - megválasztották vagy politikai támogatással felterjesztik a megfelelő helyre! 
A kandidáns, aki felsőbb tisztségre pályázik, a saját tevékenységével illetve a megválasztása esetére meg kell alkossa a saját programját is, amit a tagság vagy a küldöttek előtt bemutatni illetékes!
A 64 és a 65. cikkek értelmében:
Art. 64. (1) Candidaturile pentru funcţii alese sau numite la nivel local se propun de către POL, se avizează de către POJ şi se aprobă de Prezidiul Partidului.
 Art. 65. (1) Candidaturile pentru funcţiile alese sau numite la nivel judeţean se propun de către POJ după consultarea organizaţiilor locale, şi se aprobă de către Prezidiul Partidului.
Ez utóbbi megmutatja azt is, hogy a tavalyi küldöttgyűlésen, választások, már a  megyei szinten sem voltak alapszabályszerintiek, így a küldöttek jogilag labilis helyzetben leledztek... 
Mivel a megyei küldöttgyűlésen olyan személyek is bejutottak az országos választmányba, akikre az alapszabály ellenességi jelző ráfogható, így azok érvelése is nem volt  szabályszerű! 
Ezek kiegészítésére lett megalkotva a 67. cikk is amely leírja, hogy:  Art. 67.  O candidatură aprobată, este sprijinită obligatoriu de toţi membrii partidului. 
Ezzel le van szögezve, hogy csak az teheti le a tisztségre való pályázását, ha már megszerezte a támogatást-jováhagyást! A tavalyi kongreszuson a legfelsőbb tisztségre pályázók között csak a régi elnöknek volt jogerős a jelentkezése!
Az 55. cikk alapján a megszavazható küldöttek száma az egyharmada kell legyen az összes megyei küldöttek számának:   55 (3) Delegaţii la Consiliul Naţional sunt desemnaţi de către AD, adunările delegaților județene în procent de 30 % din numărul delegaților ce o compun.
55 (5) Sunt membrii de drept ai Consiliului Naţional membrii Prezidiului Partidului şi preşedinţii organizaţiilor judeţene 
Igy a Kolozs megyei MPP taglétszám szerint az alapszabályba leírt határadatok alapján csak a széki , a bánffyhunyadi és a kolozsvári szervezetek részére járna 2 küldött hely  A többi alapszervezetnek csak egyenként egy hely jár. A Kongresszusra jogosult megyei küldöttek száma viszont csak 8 küldött plusz a megyei elnők mert ez is a tagok számától függ.
 - Ellentétesen a sajtóban megjelent információkkal, ezek megválasztása csak a megyei küldöttgyűlésen tehető meg! Szó sem lehet arról, hogy a régi felállású megyei küldöttek mehetnének el az e havi ( ápr.10-én ) választmányi Kongresszusra! Ez éppen annak az alapszabálynak alapján, amelyet a törvényszéki határozat újra életre keltett!
- Ezek a küldöttek is, a megyei választmány bizalmát kell élvezzék! Ezért érthetetlen, hogy pont azok akarnának most az országos választmányi kongreszuson jelen lenni, akik eddig semmit sem tettek a helyi vagy megyei választmányokban, sőt még újraválasztásra is jogosultnak érzik magukat...
Csak emlékeztetésként az a bizonyos "működésképtelenségi" cikkre hivatkozók azaz a 
55 (6) Consiliul Naţional trebuie convocat în sesiune extraordinară în următoarele cazuri:
c) când încetează, din orice motiv, mandatul Preşedintele Partidului sau când numărul membrilor Prezidiului Partidului scade sub jumătate;
Erre cikkre hivatkozólag az volt felhozva, hogy jogtalan lett volna a párt eddigi vezetőssége, mert az 5 alelnök közül több mint fele lemondott, de nem vették figyelembe, hogy a következő azaz a d) pont értelmében a "belső" ellenzék(Bihar) irásbeli felszólítására és az új napirenddel össze hívhatta volna az következő OT-t :  
55 d) la cererea – în scris, cu prezentarea ordinii de zi – a cel puţin 10% din totalul membrilor înregistraţi potrivit evidenţelor Partidului;
A magát ellenzéknek mondott és a gyergyói gyűlésről kifutott tagok ezt elmulasztották. A törvényre bízva a döntési jogot csak elodázódott a dolog. A demokrácia azt is jelenti, hogy a többség meg kell adja a kisebbség azon jogát, hogy kifejezhesse álláspontját, de a szabad választás után a többség által elfogadott döntések a kisebbségre is érvényesek! Annak el kell fogadnia azt, amit a többség döntött.
Meg kell még jegyeznünk, hogy az alacsonyabb fokon levő szervezetek jóváhagyásával a megyei elnökségnek joga van megnevezni az általa kijelőlt tagnak a felsőbb tisztségre való megválasztását. 
Ezt természetesnek tartjuk és mindenképpen hangsúlyozzuk, hogy  a megyei küldöttgyűlésen legyen megnevezve az, akit mi itt szorványban is arra megfelelőnek tartunk! (Erdélyi Polgár)

2010. április 5., hétfő

Csaba testvér: Szólásnak vagyon ideje – a jókról!

Megjelent az erdély Ma-ban [ 2010. április 05., 12:46 ] 

Húsvét másodnapja van! Nagy belső indítást érzek, hogy elmenjek én is locsolni. Hatalmas vödör hideg vízzel szembe önteni azokat akik alszanak. 2010 tavaszán leginkább azokat szeretném meglocsolni, hideg ébresztő vízzel, kiket nagy nagy szeretettel éveken keresztül egy egy lelkiismeretes pap, szerzetes mindent félretéve nevelt, oktatott, hittan órákon, vagy kollégiumokban, iskolapadokban...
Ébresztő hajdani hittanosok, egyházi intézmények növendékei! Néhány szomorú papról – el nem ítélhető módon – a felháborodás lerántotta a hallgatás fátylát. Jól tette. De ti, mi, akik oly sok lelkiismeretes nagyszerű, szent életű papot, szerzetest ismertek, miért hallgattok? Igen, kell beszélni arról az 1 százalékról, akik felelőtlenül bemocskolták a bennük bízó gyermekeket, de kell beszélni a döntő többségről is! Azokról a lelkipásztorról akik, hihetetlen jósággal, szeretettel hajoltak le hozzánk.
Nagyon sok papot ismerek, de ismerőseim közül hozzám, mint hajdani gyermekhez egyetlen egy sem közeledett bűnös vággyal. Mindazt, amit értéknek tartok magamban annak nagy részét olyan nemes lelkű papoktól kaptam, mint Bálint Lajos püspök úr, ki tegnap hunyt el. Róla, és még nagyon sok szentéletű papról, szerzetesről csak jót, szépet tudok mondani. Hat év teológia alatt hozzám – de tudtommal társaimhoz sem – soha senki ferde hajlammal nem közeledett. A fehérvári szeminárium számomra tényleg a megtestesült bölcsesség otthona volt, és mindig nagy-nagy szeretettel tisztelettel gondolok vissza az ottani tanáraimra, elöljáróimra, püspökeimre. Paptanáraink a tanulmányaikért, önfeláldozó munkájukért a kommunista rendszertől sem elismerést, sem segítséget nem kaptak, és mégis vállalva az oktatás a nevelés nagyon nehéz munkáját, hihetetlen tisztességgel helyt álltak, számomra, de hiszem, hogy kispap társaim számára is mindenben példaképek voltak.
Húsvét másodnapján ébredjünk fel, mert a hallgatásunkkal önmagunkra is árnyékot vetítünk. A kívülállók csak a szennyről hallva, könnyen általánosítanak, és azt hihetik, hogy az egyházi intézmények a bűnnek, a szennynek az otthonai. Bennünket az igazság melyet ismerünk, megtapasztaltunk, kötelez! Biztatlak, hogy egy-egy kedves paptanárunkról, szerzetes nevelőnkről mi is „rántsuk le a fátylat” és írjuk le, fogalmazzuk meg egy-egy levélben, beszámolóban azt a sok jót, szépet, mit általuk kaptunk a Jóistentől. Töltsük meg a sajtót, a világhálót olyan Istennek szentelt személyek életrajzával, cselekedeteivel, akikre csak büszkeséggel tudunk gondolni. Ne hagyjuk, hogy néhány, részben még nem is ellenőrzött féligazság, bemocskolja azt az intézményrendszert, azokat a személyeket, akik számunkra nagylelkűen otthont adtak, lelki szellemi születésünkhöz hozzájárultak..
Húsvét másodnapján friss hideg vízzel mindenkinek jó locsolást kívánok! Szeretettel, Csaba t.

A pápa szellemi és erkölcsi megtérést sürgetett

Megjelent az Edély Ma-ban[ 2010. április 05., ]

  Az emberiségnek szellemi és erkölcsi megtérésre van szüksége, hogy túllépjen a mai mély válságból – mondta Urbi et orbi (Róma városának és a világnak szóló) áldása során XVI. Benedek pápa, a húsvét vasárnapi mise bemutatása után.
A Szent Péter székesegyház központi erkélyén elmondott áldás 65 nyelven hangzott el, ami kettővel – az izlandival és a kazahhal – több, mint egy évvel ezelőtt.
- Az emberiségnek, hogy túlléphessen a válságon, nemcsak felületes kiigazításokra, hanem szellemi és erkölcsi megtérésre van szüksége – mondta a pápa, aki szerint az embereknek szüksége van az evangélium üdvére, mert az az erkölcsi válság, amelyet a Föld él át, mély változásokat követel, kezdve a lelkiismerettel.
XVI. Benedek üzenetében nem tett említést a katolikus egyházat több országban, így az ő szülőföldjén, Németországban, illetve az Egyesült Államokban megrázó pedofilbotrányokról.
Üzenetében az egyházfő a világ konfliktusainak és katasztrófáinak hosszú sorát említette. Arra kérte Krisztust, hogy a Közel-Keleten, és főként az ő halála és feltámadása által megszentelt földön élő népek igazi és végleges exodust vigyenek végbe, amely a háborúból és erőszakból a békébe és egyetértésbe viszi őket.
Támogatásáról biztosította az Irakban élő keresztényeket, illetve a térség keresztény közösségeit, amelyek megpróbáltatásoknak és szenvedésnek vannak kitéve. Aggódik – mondta – azoknak a keresztényeknek a sorsa miatt, akiket hitük miatt üldöznek, s akik ugyanezért meghalnak, mint például Pakisztánban.
A terrorizmus és a társadalmi, vallási megkülönböztetés által sújtott országokban legyen erő a párbeszéd és a higgadt együttélés útjának elindítására – szorgalmazta a pápa, egyszersmind sürgetve, hogy vessenek véget a viszályoknak, amelyek további pusztításokat és szenvedést okoznak Afrikában. Istenre bízta a Kongói Demokratikus Köztársaság, Guinea és Nigéria jövőjét. Aggodalmának adott hangot a latin-amerikai és karibi országok sorsa fölött, ahol a kábítószer-kereskedelemhez kötődő bűncselekmények elszaporodásától szenvednek. Együttérzéséről biztosította a nemrégiben földrengéstől sújtott Haiti és Chile lakosságát.n Impulzus/MTI

Székely-magyar feltámadás

Megjelenés előtt a Polgári Életben [ 2010. április 05., 11:50 ] [287]

Hajnalodik. Húsvét napjára. Tavaszias idő lesz ma, mondják az időjósok. Fel! Támadás! Időnk kevés! Ez most nem lehet a halogatások korszaka. Lélekszámunk lassan 1 millió felé zuhan, nem várhatunk. Közösségünk számára minden egyes perc késés: számhalál. Jogelfogyás.
Miniszterelnök-helyettesünk van Bukarestben. Kulturális miniszterünk ott ül a román kormányban. Államtitkárok sokasága intézi ügyeinket. Sohasem volt ennyi funkcióhoz jutott „szakembere” az erdélyi magyarságnak. Fel! Támadás! Most vagy soha, mondhatjuk, esélyeink tudatában. Mondhatjuk ezt itt, a szőke Nyárád mellett is. Azokban a székelyek által lakott falvakban, amelyek Orbán Balázs szerint Székelyföld szerves részei. Mára viszont mintha ez nem így lenne. Szerény tapasztalatom szerint legalábbis. A valóság az, hogy hiába kezdődnek falvaink előnevei Székely kifejezéssel, nagy bajok vannak. Kiváltképpen az agyakban. Mivel magyarázhatnánk különben azt, hogy látszólag tájékozott és tanult jóemberek gyakran mondogatják Nyárádszeredába hazaérkezve, hogy Székelyföldről jöttek éppen. Vagy, hogy Székelyföldre készülődnek, ha el akarják hagyni kicsiny városunkat.
Ebben a kérdésben is jó lenne, ha hajnalodna. Ha tavaszias idő jönne a sok dér után. Fel! Támadás! Itt az idő, most vagy soha! Ezt kellene harsognunk egyszerre, most, hogy kedvező itt a széljárás. Végre nekünk is tennünk kellene azért, hogy a székely címet kiérdemelhessük. Mert nem nagyképűségből mondják egyesek, hogy magyar bárki lehet, székelynek azonban születni kell. A székely cím azt „jelenté” ugyanis egykor, hogy annak viselője nemes ember, aki hadköteles ugyan, de nem jobbágy. Ez a státus azonban ha akkor felemelt, bizony mindmáig kötelez! Kötelez arra, hogy ápoljuk csodás anyanyelvünket, szokásainkat és hagyományainkat. Arra sarkall, hogy ne kótyavetyéljük el anyagi örökségeinket. És igen, eljön a számonkérés ide, amikor majd megkérdezik tőlünk, hogy hittel őriztük-e ősi egyházainkat, megtartottuk-e azokat az intézményeinket, melyeket őseink hoztak létre, megmaradásunk érdekében.
Kérdem akkor én, hány székely vagy magyar személyiségről neveztünk el utcát, teret itt, a Nyárádmente fővárosában? Nos, egyről sem. Akkor meg mitől dagadnak az ereink, miközben azt énekeljük, hogy „ne hagyd elveszni Erdélyt, Istenünk”. Töltött káposzta, Nova bor és „ki tudja merre” – ettől lettünk „nagyszékelyek”? Ahelyett, hogy a még meglévő magyar intézményeinket elkeresztelnénk? Húsz év után végre valahára. Képzeljék el, mi lenne, ha gyermekeinknek nem adnánk nevet húsz esztendeig. Szólíthatnánk őket gyermeknek vagy leánykának, minek név nekik?
Előttem vásott papírok. Teleírt, aláírásgyűjtő ívek. Diákjaimtól és kollégáimtól gyűjtögettem 2004 tavaszán ezeket a számomra igencsak értékes kézjegyeket. Támogatókat kerestem beadványomhoz, amelyben kértem a helyi tanácsot, nevezze el középiskolánkat Bocskai István Iskolaközpontnak. Nehezen ment. Mert bizony akkor is volt, aki szó szerint elbújt a felelősség elől. Egyesek azt is mondták, a magyar iskolanév név miatt diákjaink elbuknak majd az érettségin. Nem lett igazuk. Kétnyelvű tábla hirdeti ma nevünket. A mérkőzések előtt Bocskai nevét harsogva állunk pályára, és ez erőt ad. Nekem pedig erőt ad ahhoz, hogy emelt fővel tudjak a szemébe nézni annak, aki folyton azzal vádol, hogy magyarkodok.
Gyermekkoromban gyakran hallottam ezt a szót, „cigánykodik”. E csúnya kifejezést azokra a magyar emberekre alkalmazták, akik éppen nem megfelelően viselkedtek. Teljesen logikus volt tehát számomra, hogy egy cigány ember sohasem cigánykodhat. Mert hiszen ő tetőtől talpig: cigány. Ugyanúgy, egy román sem románkodhat. Esetleg rimánkodhat. Szokjunk le tehát erről az idegenektől átvett megbélyegzésekről. Nevezzük helyesen a dolgokat, ne becsméreljük azt, aki tenni akar a magyar közösségéért. És merjük vállalni, ha félősek, számítók vagyunk!
Azt azonban ne feledjük: időnk kevés. Most, kedvezőbb a csillagok járása Erdélyben, valameddig. S talán a magyarországi változások is jótékonyan hatnak majd önvédelmi harcunkra. Ne habozzunk hát! Ne halogassuk, ami a mi dolgunk! Ne keressünk kifogásokat! És főleg ne bújjunk ki a felelősség alól!
Fel! Támadás! Hajnalodik. De csak annak, aki erős, aki szívósan halad. Csak annak jön el a hajnal, aki szívből akarja a feltámadást. Csíki Sándor