Az inaktelki kultúrotthonban december 27-én Kalotaszegi Japán Kulturális Estet tartottak. Ezen tucatnyi japán turista élvezte azt az előadást, amelyet a Magyarkapusi Hagyományőrző Tánccsoport, a türei Gyöngyvirág néptáncegyüttes, az inaktelki néptáncegyüttes és a mákófalvi színjátszó csoport szolgáltatott. A jelenlévők között volt Yasuyuki Takagi, a bukaresti Japán Kereskedelmi Kamara elnöke, és Otsuka Nami, a Japán-Magyar Baráti Társaság igazgatója.
A rendezvényt az MPP Kolozs megyei szervezete készítette elő, amelynek elnöke, Keizer Róbert szerint a vidéki turizmus újra felértékelődik, amiért a kalotaszegi tájakon a kulturális turizmussal kell a hagyományosat kiegészíteni. „Az inaktelki kultúrotthonban ez az est a Japán-Erdélyi Kulturális Találkozó folytatása volt, amit egy hónapja a Szent Kamill otthonban tartottunk meg. Ott japán barátaink mutatták be kultúrájukat” – mondta az elnök.
Az eseményen részt vett az újonnan alakult Kalotaszegi Agro-Turisztikai Hivatal vezetősége, valamint testvérfalu kapcsolat keretében a Szilágy megyei Sarmaság képviselői is.