Azt tartja a bölcs mondás, hogy mindenki a maga szerencséjének kovácsa. Vagyis, talán egy kicsit bővebben kifejtve az előbbi mondatot, azoknak áll a „szerencse kereke”, azoknak sorsa alakul kedvezően, akik ennek érdekében tesznek is valamit, akik saját maguk akaratából irányítják létük alakulását. Ilyenkor a „véletlen” vagy a „kedvező valószínűség” szerepe csak igen kismértékűre csökken, s helyét átveszi a cselekvéssorozatok és történések tudatos irányítási folyamata, a megtervezett és megépített jövőkép, az előrelátó szándékosság, a bizonytalanságot felváltó megnyugtató bizonyosság.
A tudatos és megtervezett jövőkép alakításához már igen könnyen és szívesen csatlakozik a biztonság érzése is, a saját erőbe vetett hit, a jóleső reménység kellemes bizsergése, de a megacélosító magabiztosság ereje is. Mindezek együttesen pedig kreativitást és szellemi tartalékot, valamint hihetetlen mennyiségű alkotóerőt és energiákat képesek felszabadítani. Az addig eltékozlott erőforrások, az elpocsékolt tehetség, a pozitív gondolkodás hatására újra jó mederbe találhatnak, akár mint apró csermely mely sok kígyózás után folyóvá dagadva, végre megkeresi az utat a tenger fele.
Azt hiszem, hogy az előbbi gondolatok nemcsak az egyén esetében lehetnek érvényesek, de egy népcsoport, vagy akár egy egész nemzet sorsára is mérvadóak. Mert ugyebár, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy a történelem tele van számunkra csupa kedvezőtlen fordulatokkal. A borúlátó szemlélet, kicsinyes gondolkodásmód akkor szokott általában eluralkodni, amikor az egyén - vagy éppen egy közösség - képtelen a saját maga sorsát kezébe venni, megfelelően alakítani és számára előnyös helyzeteket teremteni. Kesergésbe és panaszkodásba pedig csak azok szoktak burkolózni, akik kényelmesek vagy lusták a cselekvésre, akik képtelenek valamiféle célt meglátni maguk előtt, vagy éppen újabb célokat állítani. A kedvező szerencsébe vetett hit, amit már nem követ akaratos cselekvés, a sorsjobbrafordulás magatehetetlen várásának altató varázsa, amolyan „délibáb” kereső életvitelre és gondolkodásmódra hajlamos késztetni, s ez inkább megbénító hatással van, akár áldozatra a mérges harapás. A legnagyobb baj talán nem is döntően az előbbiekben rejlik, hanem mindinkább abban a megbocsájthatatlan bűnben, hogy kényelmes szabványokhoz szokott gondolkodásunkkal, vagy becsontosodott szemléletünkkel sok esetben képtelenek vagyunk felfedezni azokat a felbecsülhetetlen történelmi lehetőségeket, amelyekkel megajándékozta e századforduló a magyar nemzetet itt a Kárpát-medencében.
Véleményem szerint talán az lehetne az egyik kedvező kiindulópont és támaszpont számunkra, ha az elmúlt évszázad végen bekövetkezett eseményeket nemcsak a szűkszerűen értelmezett politikai rendszerváltás örömének a szemszögéből értelmeznénk, hanem egy olyan ritka és csodálatos történelmi eseménynek is, amely körülbelül 500 év után újra megteremtette a szabad és független Magyarországot. Ha pedig ebből a szemszögből kezdünk körültekinteni, akkor sok mindent talán másképpen fogunk látni-értelmezni, s talán cselekedni is. Továbbá, ha pedig ilyen sok évszázad után újra valóban megadatott a függetlenség és szabadság az anyaország számára, akkor ennek következményeként az egész Kárpát-medencei nemzetpolitikánkat is új koordináták közé helyezhetjük, akaratunk szerint átformálhatjuk. Ugyanis a szabadság és a függetlenség akaratlanul is magával hozza a szabad fejlődés és felemelkedés lehetőségét, valamint a nemzeti kibontakozás és megerősödés reményét is. Mindezt a mai versenykörülmények között.
Tekintsük egy másik lehetőségnek - vagy mint kiaknázatlan erőforrásnak, azt a tudást és leleményességet, közösségi erőt, polgári fejlettséget, valamint államszervezési képességeket, amelyet a magyar nemzet az ezer éves államisága alatt felhalmozott. A zord történelmi viharok után ezeknek a képességeknek a birtokában mindig sikerült a nemzetnek talpra állnia, és újraépítenie az országot. Miért ne tudnánk ezt újra megtenni a most XXI-ik század kezdetén is, egy korszerűbb változatba beleburkolva? Lehetne ezt az építkezést éppen azzal kezdeni, hogy mi magyarok a Kárpát-medencét tekintsük újra egy egységes gazdasági régiónak. Ami természetszerűen éppen az is, csak ideiglenes szerződésekkel próbálják mások ezt valahogyan nagy igyekezettel eltakarni. E természetellenes széttagolódásnak pedig meg is lett az „eredménye”, hiszen akik új tulajdonosoknak gondolják magukat, azoknak nem sikerült a bitorláson kívül más egyéb, mint lezülleszteni és visszahúzni a saját maguk szintjére-értékrendjére. De szerintem vannak jelek arra, hogy a magyar tudás és szervezőkészség képes arra, valamint nem utolsó sorban a magyar gazdasági erőben látszik annyi életjel, hogy változtatni tudjon az előbb említett kedvezőtlen irányvonalakon.
Aztán, miért ne változna Kárpát-medencei nemzetpolitikai szemléletünk, amikor most annyi kedvező lehetőség mutatkozik a láthatáron? Mert ugyebár, régen a magyar pusztán átviharzott a török, a tatár, a labanc, na meg az oroszok is néhányszor. Okoztak is mérhetetlen károkat és felbecsülhetetlen pusztítást a nemzetnek. Érdekes, hogy most a XXI-ik században is az említettek ugyanúgy szeretnének átviharozni, de ebben az esetben viszont gazdasági érdekből: áruszállítás szárazföldön és vízen, energiahordozók szállítása, idegenforgalom, stb. Igen ám, de most már az lett a szokás, hogy ezekért a „száguldozásokért” bőkezűen szokás fizetni, lehetőleg pénzben. Legyen hát most számunkra – a sok évszázados hátrány után – végre előny az, hogy Magyarország Európa közepén, a legfontosabb útvonalak kereszteződésénél fekszik. A XXI-ik században ez a kedvező stratégiai elhelyezkedés biztosan egy felbecsülhetetlen lehetőséget jelenthet. A közlekedési-kommunikációs infrastruktúrája révén az ország most nemcsak jelentős gazdasági hasznot húzhat, de még politikai szempontból is jelentős szerepet játszhat.
A kedvező lehetőségek közül még csak nem is szóltunk eddig arról, hogy a legjobb európai termőföldek egy igen jelentős része éppen Magyarországon van. Ott, ahol majdnem minden a legjobb minőségben bőségesen megterem. A világgazdasági előrejelzések azt mutatják, hogy az élelmiszerek iránti igény rohamosan növekszik, az élelmiszerek iránti küzdelem pedig egyre éleződhet. Miért ne lehetne ez is egy kitörési pont a távlatban a magyar gazdaság számára? Élelmiszeripai nagyhatalomnak lenni mégsem lehet olyan rossz.
Aztán, hogy az ivóvíz problémájáról ne is beszéljünk. Mert egyre nagyobb és nagyobb a hajsza, most már nem egészen az olaj, hanem éppenséggel az után, amit ma már „fehér aranynak” neveznek. Tudjuk, a világ lakossága rohamosan növekszik, s egyre több és több a szomjas száj is. Ez emberiség meggondolatlan gazdálkodásának és az energiaforrások utáni hajsza következtében, az ivóvíz készletek mára már ijesztően lecsökkentek. Talán kevesen tudják, de Magyarország ilyen szempontból valóban ivóvíz nagyhatalomnak számit. Területe alatt van a kontinens második legnagyobb ivóvíz készlete, de a világszinten is a legnagyobb ivóvízkészlettel rendelkező országok között tartják számon. Tehát az elkövetkező évtizedekben az ivóvízkészlet az ország egyik legfontosabb és igen hatékony gazdaság-stratégiai eszköze lehet, felbecsülhetetlen haszonnal.
Mindezek felsorolása mellett megemlíthetjük azt is, hogy Magyarország ma köztudottan termálvíz nagyhatalom is. Ez elsősorban az idegenforgalom és a gyógyturizmus szempontjából jelent mérhetetlen természeti adottságot, de igencsak nem elhanyagolható ez az erőforrás a geotermikus energiagazdálkodás szempontjából sem.
Nem utolsó sorban, szólhatunk itt az ország legnagyobb és kiapadhatatlan kincséről is, ami nem más, mint a szellemi erőforrás. A magyar tudás, találékonyság, és leleményesség már eddig is világviszonylatban számon tartott, nagyszerű eredményeket mutatott fel. Méltán büszkék lehetünk például arra, hogy a nemzet számarányához mérten, Magyarország igen elékelő helyen található - magyar-, vagy magyar származású tudósai révén - a Nobel díjasokat adó országok rangsorában.
Ha az előbb dióhéjban felsorolt kiváló lehetőségeket egy kicsit is figyelembe vesszük, akkor könnyen rájöhetünk arra, hogy az állandó panaszkodás és elégedetlenség helyett – alakítva gondolkodásmódunkon - egy egészen új útra léphetünk. Lehet ez a nemzeti megerősödés és felemelkedés útja, amikor lehetségessé válhat mindent újjáépíteni itt a Kárpát-medencében. Ha valamikor valami elromlott, vagy mások döntöttek rosszul a fejünk fölött, ezen most ne keseregjünk. A magunk akaratára és erejére építve eljöhet az idő, amikor mindent jóvátehetünk, amikor mi magunk szabhatjuk meg újra a történések rendjét itt a Kárpát-medencében. Nemzetpolitikánkat pedig ennek megfelelően kell átalakítanunk, ennek szelemében cselekednünk, a megfelelő bölcsességgel. Jó volna ezeken a megmutatkozó lehetőségeken bátorságot kapnia mindenkinek, akik a nemzet felemelkedésének és megerősödésének szellemében tevékenykednek.
Dr. Szász Csaba, alelnök
A Magyar Polgári Párt Kolozsvári Szervezete